ANPI 2013.12.18. 09:25

Útinapló II. rész

Az út 15 fős csapatát 4 ország – Csehország, Lengyelország, Szlovákia, és Magyarország -hucul tenyésztőinek meghívott lovasai alkották, illetve csatlakoztak hozzájuk más hucul tenyésztők, tartók is. Az útvonal kijelölését, a szállás, és a pihenők előkészítését minden ország a saját területén maga szervezte meg. A több mint 500 km-es táv megtételével azt kívánták bebizonyítani, megmutatni a négy nemzet lovasai, hogy a Kárpátok hegyi lovának ügyessége páratlan, ekkora távolság nem kihívás a fajtának…

08_30_8.JPG

Augusztus 30. (szombat)

Ezt az éjszakát hosszú és csapadékos napunk végén Kokaván töltöttük el lovainkkal. A szerencsés ágyban nyugovóra térő kétlábúakon túl a huculok, és a velük szolidaritást vállaló Hudák Bence és Bodnár István társaink esős időben, ridegtartásban éjszakáztak. Másnap reggel ezen alacsony komfortfokozatú pihenés után is újra szolgálatkész „hadrendbe” állt a csapat, készen a folytatásra.

Jó ideig ismét csak aszfalt úton, lakott területen haladtunk. Egészen addig, amíg kávészünetünk alkalmával Gonda Milán, helyi vezetőnk választás elé állított bennünket; folytatjuk ilyen környezetben tovább a menetet, vagy 1-2 km többletért cserébe végre visszatérünk a természetbe, és nekivágunk a hegyeknek?.. Természetesen a hegyi terepet választottuk. Mondanom sem kell, a pár kilométeres kitérőből lett vagy 13 is, de ezt cseppet sem bántuk.

A meredek emelkedőkkel elkezdődött az a terep, amelyen a hucul lovak igazán bizonyíthatják biztos lábukat, szívósságukat és kitartásukat. Gyönyörű panorámás, kis hegyi faházakkal ékes réteken haladtunk felfelé, míg végül elértük a fenyves erdők határát.

Még mielőtt igazán elkezdhettünk volna gyönyörködni a fenyők közt kanyargó hegyi utak varázslatos szépségében, semmivel össze nem hasonlítható hangulatában, már el is ért bennünket az egész túra egyik legnagyobb meglepetése és mondhatni kalandja – bár ezt a fajta kalandot azt hiszem, sem ló, sem ember nem élvezi igazán. Nevezetesen méhek támadtak ránk. Mondanunk sem kell, egyáltalában véve nem számítottunk ilyen fogadtatásra!.. Lett is némi kavarodás, két lovas ijedtében leugrott a lováról, amik persze rögtön megiramodtak, hogy szabaduljanak a kínzó fullánkosoktól. Utánuk vágtázva sikerült őket megfogni, illetve megszabadulni ellenségeinktől. Legalább is ezt hittük! 2-3 km megtétele után ugyanis ismét rajtunk ütött egy újabb csapat. Ennek már fele sem volt tréfa, beugrattuk lovainkat vágtába, és hagytuk őket előre menni, hadd kerüljünk minél messzebbre a veszélyzónától. Azonban ketten ott ragadtak. Az egyik szlovák lány ugyanis érzékeny volt a csípésre, és mivel az első körben ő már kapott egyet, itt már pánikszerűen megrémült. Leugrott lováról, a kantárt odadobta Kondrát Tominak és berohant az erdőbe jó nagy kört leírni. Tamás ott maradt a két lóval és figyelt. A lovak forgatták a fülüket és betájolták a veszélyforrást. A fák között beszűrődő napfénynél egyszer csak láthatók lettek egy fagyökérnél a vadméhek. Tamás szépen libasorba bevezette a lovakat a fák közé, pisszeni se mertek, mindenki lábujjhegyen vagyis patkóhegyen osont. Sikerült! Megúsztuk. Szerencsére senkinek nem esett baja. Később a biztonság kedvéért kiosztottuk a szükséges kalcium adagokat. Majd néhány km nyugodt lovaglás után a beboruló ég, és a bennünket újra megtaláló eső is gondoskodott a nap folyamán begyűjtött égő méhcsípések hűsítéséről, lappasztásáról…

Felfelé utunk során, 1200 m-es tengerszint feletti magasságig felkapaszkodva, tarvágásos fenyves szakaszokon áthaladva sajnos már nem láthattuk teljes pompájában az előlünk eső és köd függönyébe burkolózó csodálatos panorámát, de végül csak kivehetővé vált úticélunk, Sihla településének képe. Lassan az órák óta áztató hideg eső is elkalandozott másfelé, mi pedig megkezdtük az ereszkedést úgy 900 méterig.

Sihla határában az első háznál furcsamód egy láma szaladt felénk, köszönteni minket. Lovaink nagy kerek szemekkel nézték ezt a furcsa szerzetet, ilyet még nem láttak. Kicsit lejjebb érve Milán barátai siettek elénk köszönteni minket, nagyon örülve nekünk majd pedig a helyi kocsmában meleg étel, és melengető Borovicka, amely mind igazán jól esett a megfáradt, ázott-fázott csapatnak. A fogadásunkra kitűzték mind a négy nemzet zászlaját, és megkapó szívélyességgel láttak el bennünket. A mesés vacsora után projektmenedzserünk, Dana a Nemzetközi Visegrádi Alapítvány nevében okleveleket és pólókat osztott szét, majd nagy nevetések közepette emlékeztünk vissza az átélt kalandokra, amikért cserébe baráti öleléseket, és persze jó pár korsó jóféle szlovák sört gyűjtöttünk be gratuláció gyanánt. Aznap este senkit nem kellett altatni, hamar nyugovóra tértünk a hosszú út után.

Augusztus 31 - Szeptember 1. (szombat-vasárnap)

Sihla jelentette a túra első hosszabb pihenőjének helyszínét. Két napot (pontosabban másfelet) töltöttünk el itt. Ez a magyar csapat számára leginkább szervezkedést, némi személycserét, és szükséges rövidke eltávot jelentett. Kondrát Tamást munka szólította haza, így helyét a csapatban ideiglenesen átvette az elkövetkező hétre Boros Gergő, az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóságának csikósa. Bodnár István sofőrünk egyheti szolgálata is letelt, így ő hazatért, és érkezett helyébe a váltás, Simon Lajos. Ezen a hétvégén Boros Krisztián állományvezető is meglátogatta a csapatot Sihlán.

Szeptember 2. (hétfő)

Véget ért a pihenőnk, reggel egy gyors technikai megbeszélés után már indultunk is tovább aznapi úticélunk, a Zbolyszka – tanya felé.

A vezetést ezen a szakaszon Gonda Milántól felesége, Veronika vette át – vagyis csak vette volna, ugyanis történetünk elején már elhíresült lovunk, Mihalik Imrének, az Aggteleki Nemzeti Park Természetvédelmi őrének Csillag (fedőnevén Sárkány) nevű lova Veronika hátasát sem volt hajlandó a sorban maga elé engedni. Igazi öntudatos vezérkanca módjára kieszközölte, hogy az élen haladhasson továbbra is. Úgyhogy maradt az eddig bevált koreográfia, hogy Milánék Csillag mögé „utasítva” irányították a menetet az út során.

Ez a nap is fantasztikus természeti környezetben telt el. Megálltunk egy rövid pihenőre Milán egyik barátjának csodálatos erdei faházánál, útközben felfedezhettük a fenyveseket szabdaló réges-régi kőgarádokat, amelyek arról tanúskodnak, hogy ezek a területek évszázadokkal ezelőtt nem a most látható százéves erdőségeknek, hanem éppenséggel szántóföldeknek adtak otthont.

Néhol kőmorzsalékos talajon, máskor jókora kőlapok között lépdeltek a huculok rendíthetetlenül, bizonyítva ügyességüket, és szívósságukat.

Így aztán nem igazán miattuk, inkább a lovasok fáradtsága miatt lehetett, hogy a nap során egy szlovák és egy magyar lovas (éppen Mihalik Imre) is megvizsgálták közelebbről a hegyi talaj összetételét. Szerencsére komoly baja senkinek nem esett, bár Imre kicsit megérezte a lábát, így a következő napot inkább lovaglás nélkül is töltötte, hogy az út további részében még véletlenül se kelljen többé holmi sajgással foglalkoznia a túra élvezete helyett.

Estére sikerrel elértük a Zbolyszka-tanyát, amely több volt, mint tökéletes; egyszerű de nagyszerű hely, ahol lovainkkal együtt kellemesen pihenhettük ki a napot.

Szeptember 3. (kedd)

Reggel a szokásos technikai értekezletet egy szlovák televíziónak adott interjú követte – csak hogy ismét csilloghassunk egy keveset -, majd lóra szálltunk, hogy elérjük a Murányi-fennsíkot. Mihalik Imre a kamionban utazott, ám így sem telhetett számára, és sofőrünk, Simon Lajos számára eseménytelenül a nap. Imre sajgó lábát szilvapálinkával dörzsölgette a gyors gyógyulás érdekében, ám ezt olyan szorgalommal gyakorolta, hogy nemsokára már csak letekert ablak mellett lehetett megmaradni a vezetőfülkében, annyira beterítette a kabint az átható pálinkaszag… A jó hír, hogy megérte, a kúra sikeres volt! Estére Imre mosolygósra dörzsölte magát, bizonyítva, hogy a jó szilva bőrön át is hat. Furcsamód estére Lajos is egyre nagyobbakat szippantott a kabin levegőjéből azon gondolkodva, hogy másnap kit lökjön le a nyeregből.

A lovas csapat számára ez a nap nyugalomban, zökkenőmentesen telt el.

A Murányi-fennsík igen szép hely, számunkra szemet gyönyörködtető, a lovak számára pedig ínycsiklandó üde zöld fűvel – ennél szebb éjjeli táborhelyet nem is lehet kívánni, ha az ember szabad ég alatt tölti az estét. A tábortűznél ismét megtalált bennünket a média – ők is az egyik leghangulatosabb megállónkat választották a forgatás helyszínéül. Később visszavonultunk a Szlovák Nemzeti Park által felajánlott szállásunkra, Hudák Bence és Boros Gergő kollégáink pedig a lovaknál, a tábortűz mellett töltötték az éjszakát a szabad ég alatt. Ezen a napon ők igazi cowboyok voltak, mi pedig végül csak a puhány úri fiúk lettünk, akik bent a szálláshelyen, jó meleg ágyban aludtunk… Minden tiszteletünk őket illeti kitartásukért!

Folytatása következik.

Tollba mondta: Mihalik Imre, Kondrát Tamás (ANPI)

Lejegyezte: Marosi Marianna (ANPI) és Mráz Edina

A ridegen tartott ménes egész évben megtekinthető a Jósvafőtől mintegy 1 km-re, északra található gergés-lápai legelőkön, lovaglásra pedig Jósvafőn, a Kúria Lovasbázis területén (Táncsics M. u. 1.) nyílik lehetőség. Mind fogatos, mind nyereg alatti programokat kínálunk, kicsiknek és nagyoknak egyaránt.
Bővebb információ: www.anp.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://400km.blog.hu/api/trackback/id/tr545697555

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása